Skip to main content

A víz nélkülözhetetlen a testünk és szerveink működéséhez. Az emberi test egyik nagyon fontos alkotórésze. A nők testtömegének fele, vagyis 50%-a, míg a felnőtt férfiak testtömegének 60%-a vízből áll.
A szervezeten belül számos szerepe van a víznek. Részt vesz többek között a testszövetek felépítésében, a testhőmérséklet és vérnyomás szabályozásában, az agyműködésében, szükség van rá az emésztőenzimek termelődéséhez, a felszívódáshoz, a bomlástermékek kiválasztásához, a széklet formáláshoz is.

A folyadékfogyasztás alapját a víz adja. Hazai ajánlások szerint fogyasszunk naponta 8 pohár folyadékot, melyből legalább 5 pohár víz és 3 pohár egyéb folyadék lehet. (1 pohár = 200-250 ml).
Legjobb szomjoltó a víz. A napi folyadék fogyasztásunkat kiegészíthetjük egyéb italokkal is, mint a 100%-os rostos gyümölcs-, és zöldséglevek, teák, tejjel készülő italok és üdítőitalok. Ám ezeket érdemes kisebb mennyiségben beilleszteni mindenki étrendünkbe.

Nemcsak az ivóvíz remek a folyadékpótlásra, hanem a zöldségek és a gyümölcsök, húsok, tejtermékek, gabonafélék, illetve elkészített ételként a leves is alkalmas egy részben pótolni a folyadékot.

Egészséges, kiegyensúlyozott táplálkozás mellett a folyadékbevitel akár harmadát tudjuk fedezni (zöldségek, gyümölcsök, levesek).

Az egyéb italok, üdítőitalok megválasztásának az alábbi szempontokra figyeljünk:
• a gyümölcslevek 100% gyümölcstartalmúak legyenek
• tejes italok választásánál törekedjünk arra, hogy a termék zsírszegény, illetve minimális legyen a hozzáadott cukortartalma (a laktóz, vagyis tejcukor nem számít hozzáadott cukornak)
• válasszunk olyan üdítőitalt, mely kevesebb hozzáadott cukrot tartalmaz
• az alkoholos italok fogyasztásával legyünk mértékletesek, hiszen káros az egészségre, illetve energiatartalma is magas (bizonyos betegségek és várandóság esetén kerülendő a fogyasztása!)

Tények a vízről:
• a hazai ivóvizek többsége jódhiányos, így szükséges lehet jódozott só használatára a mindennapokban (ezzel csökkenteni lehetne egyes pajzsmirigybetegségek kialakulásának kockázatát)
• az élelmiszerek fagyasztása során a bennük lévő víz jégkristályokká fagy, ezáltal meggátolja a legtöbb mikroorganizmus szaporodását
• rostokban gazdag étrendnél kulcsfontosságú a megfelelő folyadékbevitel, hiszen a rostok megkötik a víz valamennyi részét, és ezáltal fogják segíteni emésztésünket, és formálni a székletet
• a műanyagpalackos vizek esetében, a palack előállításához, illetve használat utáni elszállításához rengeteg energiára és erőforrásra van szükség, ez környezetvédelmi szempontból eléggé aggasztó
• a teák készítéséhez különböző hőmérsékletre forralt víz szükséges, ahhoz, hogy a tea ízaromáját kiadja
• a forró ital a meleg napokon segíthet a hőleadásban, azáltal, hogy fokozza a verejtékezést

Ha Önnek is dietetikai tanácsadásra van szüksége, forduljon bizalommal Kovács Norina dietetikushoz!
Előjegyzést a +36 42 512 990-es telefonszámon kérhet.

Nálunk a bizalom presztízskérdés!