
Milyen tünetek esetén gondoljunk refluxra?

Magyarországon minden második ember gyomorégéssel küzd, akár rendszeresen, akár rendszertelenül. Ez a reflux legjellemzőbb tünete, amely a felhas környékén, a szegycsont mögött keletkező fájdalom, égő- vagy nyomásérzés. Ez az érzés legtöbbször étkezés után kis idővel jelentkezik, vagy lefekvés után a fekvő testhelyzet fokozhatja, mivel ilyenkor könnyebben áramlik vissza az étkezés után termelt savas gyomortartalom a nyelőcsőbe, mivel a nyelőcső záróizma nem működik megfelelően.
A gyomorégés jellemző tünetei alapján, gondolhatják, hogy könnyű a reflux felismerése, azonban sokszor nem minden panasz figyelhető meg együttesen.
Ha refluxról beszélünk, gyakran a gyomorégés mellett jelentkezhetnek más panaszok is, melyek a teljes emésztőrendszert érintik a szájüregtől a bélrendszerig, mint a savanyú íz a szájban, a torokban jelentkező maró érzés, vagy akár nyelvégés és fokozott nyálképződés. Sokszor előfordulhat a böfögés, émelygés, hányinger és akár a csuklás is, de sokaknál a hasi puffadás vagy a korai teltségérzés jelenthet gondot.
Fontos lehet azt is végig gondolni, ha ezek a panaszok jelentkeznek vagy felerősödnek, hogy az adott periódusban mennyi stressz érte, vagy milyen más panaszai jöttek elő. A reflux tüneteinek fokozódása gyakrabban figyelhető meg feszültebb időszakokban.
Ha Ön is hasonló tüneteket tapasztal, keress bizalommal gasztroenterológus szakorvosainkat!
Kérjen időpontot a +36 42 512 990-es telefonszámon!
Nálunk a bizalom presztízskérdés!
Cookie | Duration | Description |
---|---|---|
cookielawinfo-checkbox-analytics | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics". |
cookielawinfo-checkbox-functional | 11 months | The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional". |
cookielawinfo-checkbox-necessary | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary". |
cookielawinfo-checkbox-others | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other. |
cookielawinfo-checkbox-performance | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance". |
viewed_cookie_policy | 11 months | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |