Időskori demencia

demencia-idoskor-neurologia

Időskori demencia

Demencia során károsodik az agyban található idegsejtek funkciója, más idegsejtekkel alkotott kapcsolataik megszakadnak. Már jóval hamarabb is elkezdődhet, de általában 60 éves kor fölött egyre gyakrabban észlelhető. A legismertebb típusa az Alzheimer kór, ezen túl ismeretes még a frontotemporális demencia, Lewy test demencia, valamint az agyi keringési zavarokhoz köthető rendellenességek.

demencia-idoskor-neurologia

Jelek, melyek már a demencia korai stádiumában megfigyelhetők:

  • Problémák az egyszerű feladatok elvégzésében – nehéznek tűnhetnek olyan dolgok, amik addig rutinszerűek volt, mint a számítógép, telefon és televízió kezelése.
  • Memóriazavar – ez az egyik legjellemzőbb tünet, ez az öregedéssel természetes, azonban figyelmeztető lehet, ha az adott személynek később sem jut eszébe, amit elfelejtett.
  • Tér- és időbeli tájékozódási zavar – fontos figyelmeztető jel a térbeli tájékozódás zavara. Az időbeni tájékozódás idővel sokszor teljesen felborítja az időérzékelést.
  • Vizuális információk feldolgozásában előforduló problémák – romolhat a színek megkülönböztetésének képessége, az olvasás, és a távolságok megítélése is. Ilyen esetben mindenképpen mérlegelni kell az autóvezetést.
  • Hangulatváltozások – sokan többet veszekszenek, ingerlékenyebbek, esetleg szorongókká válnak.
  • Visszavonulás a szociális élettől – ilyen esetben az adott személy nem folytatja a korábbi tevékenységeit, nem keresi mások társaságát, visszahúzódóbb lesz.

Nem ajánlott az öregedés természetes velejárójának tekinteni, ha ezekből a jelekből legalább kettő fennáll.

Mivel a demens ember ellátása, kezelése nem könnyű feladat, és a betegség legtöbbször nem visszafordítható, fontos lenne már az első jeleknél felismerni, és már a kezdeti stádiumtól csökkenteni a neuronkárosodást, és lassítani a folyamatot.

Ha Ön is észlel hasonló jeleket a hozzátartozóinál, keressék neurológus szakorvosainkat bizalommal!

Kérjen előjegyzést a +36 42 512 990-es telefonszámon.

Nálunk a bizalom presztízskérdés!