Dr. Tsorbatzoglou Alexis

Dr. Tsorbatzoglou Alexis

szemész főorvos

Üdvözlöm! 

Engedje meg, hogy bemutatkozásként elmondjam, miért választottam hivatásomnak az emberek látásának gyógyítását. A külvilágból származó információink mintegy 80%-a az ép látórendszerünkből származik. Amíg szemünkkel nincs gond, természetesnek vesszük, hogy környezetünket jól látjuk, látásunk észrevétlenül szolgálja a minket körülvevő gyönyörű világ észlelését. A szem működésének zavara az emberek életében azonban korábban sosem tapasztalt negatív változást, életminőség romlást okoz. Már az egyetemen lenyűgözött a szemészet világa. 

Amikor szakmát választottam magamnak, magától értetődő volt, hogy én ezzel a nagyjából 2,5 cm-es golyóval szeretnék foglalkozni. Ezért az egyetem elvégzése után 1995-ben a Debreceni Egyetem Szemklinikáján helyezkedtem el, ahol kiváló mesterektől volt lehetőségem tanulni. 

 

A szakvizsgám megszerzése után a szürkehályog sebészete vált a szakmai és tudományos érdeklődésem központjává, 2007-ben „Mérföldkövek a cataracta sebészetében? Phacoemulsificatio a folyadék mozgási energiájának felhasználásával és az accomodatio pótlása pseudophakiás betegeken” címmel PhD fokozatot szereztem. 2008-ban kerültem a nyíregyházi Jósa András Kórház Szemészeti Osztályának élére, ahol azóta is osztályvezető főorvosként dolgozom. Érkezésemmel az osztály profilja bővült, bevezettem a vitrectomiás műtéteket, amely a szemfenéki elváltozások gyógyításának modern eszköze. 

Az eltelt évek alatt kollégáimmal egy nagyszerű csapatot alkotva nap mint nap betegeink gyógyulásáért küzdünk. A szemészet fejlődése korábban elképzelhetetlen műtéttechnikai és műlencse technológiai változásokat hozott (és hoz napjainkban is), így a látás visszaállításában lehetőségeink jelentősen bővültek. Eközben az állami szektor mellett az utóbbi években dinamikusan fejlődik a magánellátás is. Ez vezetett ahhoz a döntésemhez, hogy a Prestige Magánkórház csapatában szakmai tudásommal, műtéti tapasztalataimmal a lehető legjobb látásrehabilitáció visszaállításában szerepet vállaljak.

Az Ön egészsége számunkra 
presztízskérdés 
!

Dr. Szoták Judit

Dr. Szoták Judit

bőrgyógyász főorvos

Üdvözlöm!

2001-ben végeztem a Debreceni Orvostudományi Egyetem általános orvostudományi karán. Ezt követően a Jósa András Kórház Bőrgyógyászati Osztály és Nemibeteg Gondozójában kezdtem dolgozni. Szakképzésem során két évet a Debreceni Egyetem Bőrgyógyászati Klinikáján töltöttem. 2012-ben bőr-és nemigyógyász, kozmetológus szakvizsgát szereztem.  Szakmai ismereteim bővítése céljából rendszeresen veszek részt regionális és országos kongresszusokon hallgatóként és előadóként is. Mind gyermekeket, mind felnőtteket érintő bőrbetegségekkel foglalkozom.

Milyen panaszok esetén fordulhatnak hozzám bizalommal?

  • Anyajegyek
  • Bőrrákszűrés
  • Acne
  • Rosacea
  • Ekcéma
  • Seborrhoea
  • Fertőző bőrbetegségek
  • Nemibetegségek
Az Ön egészsége számunkra 
presztízskérdés 
!

Dr. Rácz Sándor

Dr. Rácz Sándor

aneszteziológus szakorvos

Az Ön egészsége számunkra 
presztízskérdés 
!

Dr. Haja Ferenc

Dr. Haja Ferenc

urológus szakorvos

Üdvözlöm!

1967-ben születtem Debrecenben.

DEOEC Általános Orvosi Karán végeztem 1992-ben, és kezdtem el dolgozni a nyíregyházi Jósa András Kórház Urológia osztályán. 1997-ben szakvizsgáztam kiváló eredménnyel. Ezt követően gyakorlatot szereztem mind a gyermek, mind a felnőtt urológiai betegségek kezelésében, beleértve a daganatos betegségek radikális műtéti megoldásait is. 2001-től részmunkaidőben háziorvosként dolgoztam 2011-ig, 2003-ban pedig családorvosi szakvizsgát szereztem.

2011 –től ismét teljes munkaidőben a nyíregyházi Jósa András Kórház Urológia osztályán dolgozom, immár főorvosi beosztásban. Rendszeres elméleti és gyakorlati továbbképzésekkel biztosítom a betegek naprakész, modern ellátását. Az általam különösen preferált laparoscopos urológiai beavatkozásokkal rekonstrukciós és radikális daganatos műtéteket is nagy számban végzek.

Milyen panaszokkal fordulhat hozzám?

  • felnőtt és gyermekurológiai panaszok
  • húgyúti gyulladások
  • veseköves panaszok,
  • vizelési, merevedési panaszok,
  • veleszületett elváltozások

 

Forduljon hozzám bizalommal ilyen jellegű panaszainak megoldása érdekében!

 
Az Ön egészsége számunkra 
presztízskérdés 
!

Dr. Ádám Krisztina

Dr. Ádám Krisztina

nőgyógyász szakorvos

Üdvözlöm!

2012-ben végeztem a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Karán.

2017- ben szülészet- nőgyógyászatból szereztem szakvizsgát. Ezt követően főérdeklődési területem a női reproduktív egészség  és az egyéb endokrinológiai kórképek lettek, 2021- ben sikeres endokrinológia szakvizsgát tettem.

2022-ben nőgyógyászati ultrahang licence vizsgát szereztem.  

 

Számomra a páciens problémája van a középpontban, legjobb tudásom szerint próbálok segíteni a hozzám forduló hölgyeken. 

 
Az Ön egészsége számunkra 
presztízskérdés 
!

Dr. Petraskó Szabolcs

Dr. Petraskó Szabolcs

radiológia

Üdvözlöm!

Diplomámat a Debreceni Egyetemen szereztem 2011-ben. Kezdetben aneszteziológiával és intenzív terápiával foglalkoztam, majd a radiológiában találtam meg a hivatásomat. A radiológiai munkám  mellett a  sürgősségi betegellátásban is dolgoztam. Az így megszerzett klinikai tudásomat és tapasztalatomat a radiológiai munkámban felhasználva, törekszem minnél magasabb színvonalú ellátásra. Fő tevékenységem a széleskörű Röntgen és Ultrahang diagnosztika, különös tekintettel az erek ultrahangos vizsgálatára, legyen az végtagi, nyaki, artériás vagy vénás.

Az általam végzett vizsgálatok melyekkel várom Önt :

  • Komplex röntgen diagnosztika
  • Hasi és kismedencei UH
  • Nyaki lágyrész és pajzsmirigy UH
  • Ízületi UH
  • Végtagi és has-mellkasfali lágyrész UH
  • Nyaki erek color duplex UH (szédülés, fejfájás, fülzúgás, hallás csökkenés esetén, illetve minden olyan esetben amikor nyaki ér szűkülete felmerül)
  • Végtagi erek vénás color doppler UH (a végtag dagadása esetén, thrombózis kizárására és/vagy visszeresség, visszér gyulladás vizsgálatára, vagy érsebészeti műtét előtt)
  • Végtagi erek artériás color duplex UH (hideg végtagok, érszűkület gyanúja esetén)

Fontosnak tartom a személyre szabott kommunikációt, a részletes tájékoztatást és hogy a vizsgálat kellemes hangulatban teljen. Azt hiszem hatalmas előnyöm, hogy 3 kisfiú édesapjaként a  gyermekekkel is könnyen megtalálom a közös hangot.

Forduljon hozzám bizalommal!

Az Ön egészsége számunkra 
presztízskérdés 
!

Dr. Nádró Bíborka

Dr. Nádró Bíborka

belgyógyász szakorvos

Üdvözlöm!

Dr. Nádró Bíborka belgyógyász szakorvos vagyok, 2016-ben végeztem a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Karán summa cum laude minősítéssel. Pályámat a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Belgyógyászati Klinikáján kezdtem, mely eredményeként 2022-ben belgyógyászati szakvizsgát szereztem. Munkám során kifejezetten fontosnak tartom a prevenciós orvoslást, szűrővizsgálatokat, a rizikóbecsléseket, illetve a betegségek korai stádiumban történő felismerését, annak érdekében, hogy a maradandó egészségkárosodást megelőzhessük és személyre szabott kezelést alkalmazhassak.

A belgyógyászati osztályon nagyon sok pácienssel és számos kórképpel találkoztam, és mindig prioritást jelentett számomra az, hogy a betegek minél hamarabb megkaphassák a számukra szükséges korszerű terápiát.
Munkám során törekszem a szakmai továbbképzéseken való rendszeres részvételre, a hazai és nemzetközi irányelveknek megfelelő betegellátásra. Különösen fontos számomra a komplex, hollisztikus betegellátási szemlélet, az empatikus és partneri orvos-beteg kapcsolat kialakítása.

Milyen panaszokkal fordulhat hozzám?

  • Általános belgyógyászati szakvizsgálat (terhességi belgyógyászati vizsgálat).
  • Magasvérnyomás kivizsgálása (másodlagos magasvérnyomás), ABPM (24 órás vérnyomás monitorozás), gyógyszerbeállítás, terápia módosítás.
  • Kardiovaszkuláris rizikóbecslés, EKG, Holter monitor értékelés (24 órás EKG rögzítése).
  • Zsíranyagcserezavarok vizsgálata.
  • Belgyógyász által kontrollált testsúlycsökkentés.
  • Cukorbetegség kivizsgálás, tipizálás, alapgyógyszerelés indítása.
  • Pajzsmirigy funkciós vizsgálat, terápia indítása, beállítása.
  • Hasi, emésztési panaszok kivizsgálási és terápiás tervének felállítása.
  • Managerszűrés.
  • Leletek értékelése (vérvizsgálat, vizeletvizsgálat, képalkotó vizsgálatok eredményének értelmezése)
  • Belgyógyászati szakorvosi javaslatok meghosszabbítása.
  • Műtétek előtti belgyógyászati szakvizsgálat, vélemény adás.
Az Ön egészsége számunkra 
presztízskérdés 
!

Dr. Czurkó Sándor

dr-czurko-sandor-idegsebesz-idegsebeszet
dr-czurko-sandor-idegsebesz-idegsebeszet

Dr. Czurkó Sándor

idegsebész főorvos

Üdvözlöm!

Orvosi diplomámat 1993-ban szereztem az Ungvári Nemzeti Egyetem Általános Orvostudományi Karán, majd 1995-ben Kijevben idegsebészeti szakvizsgát szereztem, amit 2004-ben Magyarországon honosítottam.
Eleinte az Ungvári Egyetem Idegsebészeti Klinikáján dolgoztam, 2001-ben pedig a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Jósa András Egyetemi Oktatókórház
Idegsebészeti Osztályán helyezkedtem el, ahol jelenleg is dolgozom. Az osztályos betegellátáson kívül nagy számban végzek akut és tervezett műtéteket.
Pályafutásom során több hazai és nemzetközi konferencián vettem részt, valamint tartottam előadást.


Milyen panaszokkal fordulhat hozzám?

  • helyi, illetve végtagokba sugárzó gerincfájdalom, zsibbadás, érzészavar
  • mozgásszervi panaszok
  • gerinc CT, MR vizsgálat eredményeiről konzultáció
  • bármilyen egyéb idegsebészeti irányú kérdéssel


Munkám során mindig odafigyelek az alapos kivizsgálásra és fontosnak tartom a páciens komplex és személyre szabott ellátását.
Igyekszem mindig teljeskörű, részletes tájékoztatást nyújtani és minden kérdésre közérthetően válaszolni.

Az Ön egészsége számunkra 
presztízskérdés 
!