
Az orrmandula megnagyobbodásának okai
Ezt a megbetegedést a köznyelvben polipnak hívják, mely főként az óvodáskorú gyermekeket érinti.
A polip akkor alakul ki, ha az orrmandula a folyamatos gyulladások, fertőzések miatt fokozatosan megduzzad. A folyamat a csúcspontját általában a gyerekek óvodába menése után éri el, azután, hogy a gyermekközösségbe kerül, és egymás között „cserélgetik” a kórokozókat. Abból a szempontból ez jó, hogy kialakul az immunitás, viszont egyeseknél az orrmandula megnövekedése következhet be.

Az orrmandula megduzzadása leblokkolja a középfül szellőzését, melynek folyamán folyadékgyülem jön létre, illetve leblokkolhatja a középfül szellőzését. Ezekben az esetekben csökken a hallás, valamint könnyen kialakulhat a középfülgyulladás. Abban az esetben, ha az orrmandula tovább duzzad, esetleg előre nő, lassan elzárhatja az orrnyílásokat, és ez által az orrlégzés esetében előfordulhatnak olyan problémák, mint a szájlégzés vagy a horkolás.
Gyerekeknél gyakori a „taknyos” orr, valamint a tátott száj, ami utalhat a duzzadt orrmandulára. A horkolás, nagyothallás, szájlégzés és a horkolás egy fokozottabb formája (ami már akár alvászavart is okozhat) is lehet egy kezdeti tünet.
Ma már endoszkóppal vizsgálnak, így pontosan lehet látni az orrgaratot. Már van gyerekek számára készített és hajlékony endoszkóp is, így fájdalommentesen lehet vizsgálni az orrgaratot és pontosan lehet látni vele, hogy mekkora az orrmandula.
A szakorvosok a műtétet illetően akkor hozzák meg a döntést, ha nyugalmi helyzetben, azaz akut gyulladás megléte nélkül is akadályt képez az orrmandula. A műtét ma már rutinműtétnek számít.
Ha Ön vagy gyermeke is hasonló problémával küzd, keresse fül-orr-gégész szakorvosainkat bizalommal!
Időpontot a +36 42 512 990-es telefonszámon tudnak kérni!
Nálunk a bizalom presztízskérdés!