
A leggyakoribb urológiai betegségek
Az orvostudományon belül a vizeletelvezető és –kiválasztó szervekkel foglalkozó tudomány az urológia. Ide tartozik a húgyhólyag, vesék, húgycső rendellenességei és betegségei, valamint a férfi külső és belső nemi szerveket érintő betegségek is.
Az alábbiakban, a leggyakoribb betegségekről tudhat meg többet:
Prosztatamegnagyobbodás
Ez a férfiaknál jelentős hányadánál jelentkezik bizonyos kor fölött. Leggyakoribb tünetei, hogy a vizelet lassan és vékony sugárban ürül, valamint, hogy a vizeletsugár nem folyamatos. A húgyhólyag nem ürül ki teljesen, így vizelés után is marad vissza vizelet, valamint gyakori az éjszakai sürgető vizelési inger. Célszerű minél hamarabb felkeresni egy szakorvost, mivel a betegség jól kezelhető.
Vesekövesség
A vesekő mérete különböző méretű lehet (a milliméterestől a több centisig), valamint többféle összetételű is. Ezeknek kialakulásában szerepe lehet gyógyszereknek, genetikai hajlamnak, táplálkozási szokásoknak és anyagcserét érintő betegségeknek is. A veseköves roham az egyik tipikus tünete. Ehhez sok esetben vérvizelés társul, görcsös, erős háti vagy lágyékhajlatba sugárzó fájdalom. Hasi ultrahang során általában igazolható a vesekő, vagy az általa létrehozott üregrendszeri tágulat, vagy vizeletpangás. A kövek esetében, ezek spontán távoznak a húgycsövön keresztül, azonban mindenképpen érdemes felkeresni az urológust, mivel ezek méretüktől függően sok kellemetlenséget okozhatnak.

Merevedési zavar
Ennek során a betegnél előfordulhat, hogy romlik a merevedés minősége, vagy ez egyáltalán nem jön létre, az is előfordulhat, hogy korai magömlés lép fel, vagy a merevedés hamar megszűnik. Ezek hátterében sokszor állhatnak lelki okok, mint a kimerültség, párkapcsolati problémák, vagy stressz, de mindenképpen érdemes kizárni az esetlegesen meghúzódó betegségeket. Bizonyos gyógyszerek is gyakran hozhatók ezzel összefüggésbe.
Húgyúti fertőzések
Anatómiai okok miatt a hólyaghurut nőknél gyakrabban fordul elő. Ilyen fertőzésekre hajlamosíthat a cukorbetegség, vagy bizonyos anatómiai eltérések. A betegség tünetei lehetnek a véres vizeletürítés, kínzó vizelési inger, alhasi fájdalom és fájdalmas vizelés. Ha a fertőzésben érintettek a vesék is, deréktáji fájdalom és lázzal járó vesemedence-gyulladás léphet fel.
Amennyiben Önnél is jelentkeznek hasonló tünetek, keresse urológus szakorvosainkat bizalommal!
Előjegyzést a +36 42 512 990-es telefonszámon kérhetnek.
Nálunk a bizalom presztízskérdés!